TESSERACT
MCU Filmek Sorozatok Rövidfilmek Képregények Az alkotók Az oldalról

Archive for the ‘Marvel rövidfilmek’ Category

Assembling a Universe

A tegnapi Agents of S.H.I.E.L.D. helyett, ahogy szóltunk előre, egy egyórás (43 perces) dokumentumfilmet sugárzott az ABC. Aki teheti, mindenképpen vessen rá egy pillantást, hiszen, bár sok új információ nem hangzik el, szép összefoglalása ez az eddigi Marvel Cinematic Universe-nek. A filmek mellett a rövidfilmekről és a sorozatról is szó volt. Megint Clark Gregg volt a legnagyobb arc. :D
Ami ennél is érdekesebb, az az, hogy új jeleneteket, képeket, koncepciós rajzokat is kaptunk a Marvel jövőbeni produkcióiból.
Tovább »

Nemrég számoltunk be róla, hogy megvan az új Marvel rövidfilm címe: All Hail The King! (Éljen a király!). Akkor még nem volt tiszta, hogy kiről is szól majd, de mostanra kiderült, hogy a “Mandarinnal”, pontosabban inkább Trevor Slattery-vel (Sir Ben Kingsley) foglalkozik.

Trevor Slattery a börtönben

A kisfilmet ugyanaz a Drew Pearce írta és rendezte, aki a Vasember 3 forgatókönyvéért is felelős volt. A történet ott folytatódik, ahol Tony Stark legutóbbi kalandja véget ért: Trevor Slattery, a Mandarint megszemélyesítő, harmadrangú színész börtönbe kerül, ahol eléri igazi célját: híresség lesz. A 14 perces filmben egy dokumentumfilmes (Scoot McNairy) érkezik a börtönbe, hogy meginterjúvolja őt.
Érdekesség Trevor cellájának falán lógó Lear király poszter (3 és fél csillaggal), mely a korábbi “nagy” alakításainak egyik emléke. A cím is egyből érthető ennek láttán. :) A börtön pedig a Seagate nevet viseli, mely a képregényekben fontos szerepet tölt be Luke Cage történetében. Tudjátok, belőle is jön sorozat!
Tovább »

Ben Kingsley

Az ötödik Marvel rövidfilm címe All Hail The King (Éljen a király!) lesz, és a Thor: Sötét világ Blu-ray kidadásával érkezik február végén. Azt, hogy miről szól majd, nem tudni még, de a korábbi szóbeszédek alapján lehet találgatni:

(Innentől spoilerezünk, szóval, aki nem látta a Vasember 3-at és a Thor: Sötét világot, az inkább ne olvasson tovább…)
Tovább »



Bejelentkezés

Jelszóemlékeztető
Facebook

Keresés

Társoldalak

Jedi Rend
Firefly és Serenity Geeked Out FILMUNIVERZUM Filmek.Képregény.Net Star Trek Portal Popcorn & Soda Bosszúállók figurák - Fantasmania játékbolt

Chat Box

Legújabb hozzászólások

Hamarosan!

Idézet

Hamarosan!

Archívum

tesseractmcu.hu | Tesseract | Alapítva: 2013. november 23.
Az oldalon található saját készítésű, írású és fordítású anyagok másolása szigorúan tilos! A magyar hírportálokról származó hírek, interjúk minden esetben kreditelve vannak. A galériában található képeket az interneten találtam, a jogokat a készítők birtokolják. A képeket csak akkor teheted fel a honlapodra, ha az eredeti forrásból származnak.

Tárhely